Magyaregregy viseletei
A magyaregregyi viselet a magyar kultúrában is kiemelkedő völgységi, sokszoknyás viseletek közé tartozik.
Kis leányok
A kisebb lányok a drága vállkendő és a pruszlik helyett a szoknya és a blúz fölé kantáros kötényt is viseltek, mely saját anyagából készült, rakott fodorral volt díszítve. A lányok ünnepekre pártát viseltek, mely apró virágokkal és gyöngyökkel díszítette viseletüket.
Leányok
A nagyobb lányok már hordtak pruszlikot a blúzuk fölé, amely általában selyemből, vagy bársonyból készült és zsinórokkal, flitterekkel díszítették. A nagyobb lányok ünnepekre szintén pártát viseltek, mely nem emelkedett el a fejüktől, csak apró virágokkal és gyöngyökkel díszítette viseletüket.
Menyasszonyi viselet
Menyasszonyi viselet:
A XIX. század végén a fekete az ünnep színe volt, nem pedig a gyászé, ezért a menyasszonyi ruha színe is fekete.
Fehér nyakfodor, fehér kötény és a fejüket tornyos koszorú díszítette, a lábukon pedig ünnepnapokhoz illően fekete pántos cipőt viseltek.
(A fotón: Lakatos Piroska)
Menyasszonyi viselet:
A "egrögyi" menyasszony ruhája selyemből készült, általában halvány, világos, kék, vagy drapp színű anyagból, hogy később misére járó ruhának is használhassák azt.
Legtöbbször a világoskék színt választották, mivel ez a Szűz Mária színe, és akkoriban az ő áldását kérték a házasságra. A ruha felső része hosszú ujjú selyem blúz volt, melyet 2-3 db alsószoknyával és szedett selyemszoknyával hordtak az "egrögyi" menyasszonyok.
A fejüket tornyos koszorú díszítette, a lábukon pedig ünnepnapokhoz illően fekete pántos cipőt viseltek.
(A fotón: Mészáros Georgina)
Tornyos párta
A menyasszonyi tornyos párta a hagyományos, menyasszonyi viselet egyik legkülönlegesebb darabja – ünnepi, méltóságteljes és szemet gyönyörködtetően színes.
(A fotón: Lakatos Piroska)
Asszony viselet
"Egrögyön" az asszonyok a 3-4 db keményített alsószoknyájuk fölé ünnepekre keskeny rakásokra vasalt, színes, virágos szoknyákat húztak, melyeknek szélét 8-10 cm-el feljebb 2-3 sor szalaggal, vagy csipkével díszítettek. A felső testükön a fehér ingváll fölé pruszlikot, vagy kashmír vállkendőt viseltek. A pruszlikok általában selyemből, vagy bársonyból készültek és zsinórokkal, flitterekkel díszítették őket. A szoknyájuk elé fehér gyolcs kötényt húztak, melyet csipke, fodor, vagy slingelés segítségével tettek díszesebbé.
...asszony, az akarok lenni...
Az "egrögyi" fejkötő
Az "egrögyi" fejkötő, vagyis az asszonyok fejdíszének alapja a fej formáját követő, hántolt mogyoró vesszőből készült, keskeny szalaggal körülfont merevítő karika, melyet egy fehér anyagból készült, csipkés sapkafélébe erősítettek. Először ezt rögzítették az asszonyok kontyára, majd erre kötötték rá a különböző, egyedi szépségű kashmír kendőket.
1/5
1/5
1/5
1/5
1/5
...embör, az akarok lenni...
Férfi viselet
A férfiak egyszerű, fekete posztó, vagy szövet ruhát hordtak fehér inggel. A nadrágba tűrve és kívül eresztve is hordták az inget, rajta egy mellénnyel. Ruházatukat keményszárú csizma és kalap egészítette ki. A legények kalapján hátul lelógó, színes szalagokat viselnek, kis virágcsokorral kiegészítve.