Táncban az összetartozás – Magyaregregyi Tánctalálkozók 2023–2024-2025

🎶 Magyaregregyi Tánctalálkozó és Táncház🎶

A Máré Hagyományőrző Tánccsoport szervezésében idén harmadik éve valósul meg az a nagyszabású néptáncos rendezvény, amelynek célja, hogy a helyi és környékbeli közösségek számára teret adjon a hagyományos kultúra átélésére, megélésére és továbbadására.

Ez az esemény nem csupán egy tánctalálkozó, hanem valódi közösségi ünnep: olyan alkalom, ahol a generációk együtt mozdulnak a népzene ritmusára, ahol a múlt értékei a jelenben kelnek életre, és ahol a közös élmények megerősítik a kulturális identitást.

A program minden évben lehetőséget nyújt a különböző hagyományőrző együttesek bemutatkozására, a viseletek és táncok sokszínűségének megélésére, valamint egy nyitott, befogadó táncház keretében valódi közösségi élmény kialakítására.

2025-ös év fellépői

Máré Hagyományőrző Tánccsoport

Máré Hagyományőrző Tánccsoport

𝐼𝐼. 𝑀𝑎𝑔𝑦𝑎𝑟𝑒𝑔𝑟𝑒𝑔𝑦𝑖 𝑇𝑎́𝑛𝑐𝑡𝑎𝑙𝑎́𝑙𝑘𝑜𝑧𝑜́ 𝑒́𝑠 𝑇𝑎́𝑛𝑐ℎ𝑎́𝑧  

Egyesületünk október 19-én közel 100 𝖳Á𝖭𝖢𝖮𝖲 részvételével rendezte meg a 2. Magyaregregyi Tánctalálkozó és Táncház rendezvényét!

Köszönjük a fellépő csoportoknak és az érdeklődőknek, hogy velünk tartottak és emelték a rendezvény színvonalát! 

2024-es év fellépői

Józsa Gergely Néptánc Együttes Utánpótlás Csoportja

Józsa Gergely Néptánc Együttes Utánpótlás Csoportja

Zombai Hagyományőrző Egyesület táncosai

Zombai Hagyományőrző Egyesület táncosai

Hosszúhetényi Népi Együttes Gyermekcsoportja

Hosszúhetényi Népi Együttes Gyermekcsoportja

Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes

Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes

Csillagösvény Néptánc Egyesület

Csillagösvény Néptánc Egyesület

𝐼. 𝑀𝑎𝑔𝑦𝑎𝑟𝑒𝑔𝑟𝑒𝑔𝑦𝑖 𝑇𝑎́𝑛𝑐𝑡𝑎𝑙𝑎́𝑙𝑘𝑜𝑧𝑜́ 𝑒́𝑠 𝑇𝑎́𝑛𝑐ℎ𝑎́𝑧  

Egyesületünk október 21-én, szombaton rendezte meg az 1. Magyaregregyi Tánctalálkozó és Táncház rendezvényét, folytatva az idei évben június 3-án, Szászváron megkezdett rendezvénysorozatot!

A táncházban előkerültek mindazok a táncok, amelyek a környék népcsoportjai képviselnek:
megjelent a bukovinai székelyek tánca, majd moldvai táncok, illetve a magyaregregyi verbunk.

2023-as év fellépői

Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes

Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes

Györei Hajdina Néptánc és Kulturális Egyesület, valamint a györei néptánctábor növendékei

Györei Hajdina Néptánc és Kulturális Egyesület, valamint a györei néptánctábor növendékei

Szászvári Ifjúsági Egyesület Tánccsoportja

Szászvári Ifjúsági Egyesület Tánccsoportja

Ez az oldal sütiket használ!

MáréHagyományőrzőTánccsoport